Fotó: Arthur de Saeger

      Nem szoktam ennyire költői lenni, de néha kipattannak és fejemből gondolatok, melyeket muszáj papírra vetnem. Az idén nehezen jön a tavasz, legalábbis itt Brugge-ban, ahol élünk. Lelkes kis segítőtársammal, Lili nevű kislányommal ezért mindent lefényképezünk ami jövet - menet utunkba akad. A természet tudja  a dolgát, és a folyamatos eső ellenére virágoznak és rügyeznek a fák, nyílnak a virágok.

Fotó: Botos Zsuzsanna

      Errefelé nem sok erdő van, és a házakhoz általában talpalatnyi kert tartozik, ami gyakran még le is van betonozva. Ezért a városi ember nem hiszem hogy meg tudja különböztetni a petrezselymet a kaportól. Persze itt nincs olyan mifajta petrezselymünk, és kaprot se láttam még frisset. A fiatalabb anyukák tanfolyamra járnak, és némi szerencsével elsajátítják, hogyan kell cserépben fürtös paradicsomot termeszteni. Azt a kevés erdős rész ami van, rendkívüli módon óvják és tisztítják. A füves területek tele vannak krókusz és nárcisz hagymákkal, amelyek százával nyílnak mindenfelé, és soha senki nem tépi le őket.

Fotó: Botos Zuzsanna

      Az is igaz, hogy tele van Brugge mogyoró és szelídgesztenye fával, aminek a termését ősz végén rajtunk kívül senki nem szedi össze. Hogy miért? Fogalmam sincs. A vadkacsák amelyek benépesítik az egész várost, elkezdenek bőszen udvarolni a tojóknak, és képesek egyfolytában napokig szörnyűséges hangot kiadni. A híres bruggei hattyúk, melyeknek számát igyekeznek szinten tartani, lassan ráülhetnek a fészkeikre. Az ablakpárkányok megtelnek virágokkal, és a belvárosban szinte kötelező az üzletek környezetét nyíló virágokkal díszíteni.

Fotó: Botos Zsuzsanna

   Fotó: Botos Zsuzsanna

      Fotó: Percze Lili

      Kell ennél több? És valóban minden nap rácsodálkozom erre a sok gyönyörűségre. És mégis valami mindig hiányzik. Falun nőttem fel, sok-nagy kerttel. Sose voltam egy nagy veteményező, meg a 6 gyerek csak jöttek sorban, de azért a magam módján kiélveztem a kert örömeit. A házunk az utolsó volt az utcában egy somogyi városkában. Utánunk már csak a búzatábla vagy éppen a kukoricatábla következett. A szőlősgazdák arra jártak fel a hegybe, gyakran nyomtak a gyerekeknek ezt-azt a kezébe. Így aztán mindig kaptunk valamit, cseresznye, eper, tök, uborka meg ami éppen soron volt. Volt egy csomó cicánk, és Jázmin lányomnak egy nyuszija, amit tényleg csak ő gondozott. Ahogy kicsit tavasszal kisütött a nap, a gyerekek már vágytak ki, hogy aztán csapatokba verődve hol eltűnjenek, majd előkerülve betömjenek gyorsan 1-2 palacsintát. Hiányoznak a szomszédasszonyok akikkel az utca végén kipletykáltuk az utcát vagy a saját gyerekeinket.

      Négy éve élünk itt. Csak egy balkonunk van. Nincsenek kedves szomszédok, és gyerekek sem az utcában. Nem tarthatunk háziállatot sem, bár van egy tündéri aranyos patkányunk. És friss kapros tökfőzeléket is csak akkor eszünk ha a nővérem csinál nekem abban a pár napban amit nyáron náluk tudunk tölteni.  

      De azért tavasz van. Minden évben újból és újból várjuk és eltervezzük, hogy mi mindent fogunk megvalósítani. Új célokat tűzünk ki új álmokkal. Így hát kellemes tavaszi ébredést kívánok mindenkinek!!!!

Fotó: Botos Zsuzsanna

                                 Ezt a fotót ma délután az ablakból csináltam. Végre kisütött a nap!!!!!!

      Úgy gondoltam első írásomat a blogomnak címzem. Szóval kedves olvasók ne csodálkozzatok. Szerény becsléseim szerint így kezdésnek amúgy sem fogják tömegek olvasni :D .

     Te vagy az első blogom és hogy mondjam elég sokat küzdöttem veled. Nagy nehezen megírtam az első cikkemet, ami kb. 1 hétig tartott. Szépen telepakoltam csini kis képecskékkel, majd mikor be akartam élesíteni elszállt az egész. Na most informatikus fiaim tanácsára írtam a ,,főnökeidnek" hátha vissza tudják hozni. Sajnos kaptam egy kellemes kis választ amiben leírták, hogy max. hány karaktert írhatok és hány fotót tölthetek fel egy írásban. Hát én ezeket így nem merítettem ki, mégis eltűnt minden. A fiaim aztán azt is mondták, hogy nagy butaság volt itt megírni a cikket, miért nem írtam pl. word-ben. Kicsit aztán okosodtam, olvasgattam a levelező felületeken. A lényeg, hogy a cikket igenis itt kell megírni. Mert ha máshonnan pakolom be akkor is elveszhet. Remélem hamar túl leszek a kezdeti nehézségeken /persze a hamar is egy relatív fogalom/, és hamarosan mi így együtt szárnyalni fogunk.

      Lehetséges hogy hülyébb vagyok, mint kéne, de az a helyzet, hogy én még az internet nélküli világban, salátákból tanultam meg a tételeimet. Ezért sok sorstársammal együtt önképzéssel küzdöttem be magam a számítógép világába. Vannak programok amiket profin kezelek /20 évig dekorációs voltam/ és mivel grafikus vagyok igyekszem mindenhol ott lenni, de néha fel is adom. Van weboldalam, etsy és meska boltom, a fészbukon több csoportom, és oldalam. Beregisztráltam magam mindenféle art és kreatív portálra, fogalmam sincs már hányra. De leginkább illusztrálok, festek, írok, még gyurmával díszített kanalakat is készítek. És még ki tudja mit nem.

Néha isten bizony hányingerem van az internettől. Miért kellesz akkor nekem még is? Mert szeretném bebizonyítani magamnak, hogy tudok írni, hogy az alkotásaim értékesek és, hogy érdekes ember vagyok. Majd meglátjuk! Sok sikert kívánok magunknak!!!!

                                                     Ez én vagyok :D