Fotó: Arthur de Saeger
Állj meg egy percre és hallgasda sercegő élet, hogy sarjad....Zümmög, zsong, hasad,s a lelkünk új dalra fakad.
Nem szoktam ennyire költői lenni, de néha kipattannak és fejemből gondolatok, melyeket muszáj papírra vetnem. Az idén nehezen jön a tavasz, legalábbis itt Brugge-ban, ahol élünk. Lelkes kis segítőtársammal, Lili nevű kislányommal ezért mindent lefényképezünk ami jövet - menet utunkba akad. A természet tudja a dolgát, és a folyamatos eső ellenére virágoznak és rügyeznek a fák, nyílnak a virágok.
Fotó: Botos Zsuzsanna
Errefelé nem sok erdő van, és a házakhoz általában talpalatnyi kert tartozik, ami gyakran még le is van betonozva. Ezért a városi ember nem hiszem hogy meg tudja különböztetni a petrezselymet a kaportól. Persze itt nincs olyan mifajta petrezselymünk, és kaprot se láttam még frisset. A fiatalabb anyukák tanfolyamra járnak, és némi szerencsével elsajátítják, hogyan kell cserépben fürtös paradicsomot termeszteni. Azt a kevés erdős rész ami van, rendkívüli módon óvják és tisztítják. A füves területek tele vannak krókusz és nárcisz hagymákkal, amelyek százával nyílnak mindenfelé, és soha senki nem tépi le őket.
Fotó: Botos Zuzsanna
Az is igaz, hogy tele van Brugge mogyoró és szelídgesztenye fával, aminek a termését ősz végén rajtunk kívül senki nem szedi össze. Hogy miért? Fogalmam sincs. A vadkacsák amelyek benépesítik az egész várost, elkezdenek bőszen udvarolni a tojóknak, és képesek egyfolytában napokig szörnyűséges hangot kiadni. A híres bruggei hattyúk, melyeknek számát igyekeznek szinten tartani, lassan ráülhetnek a fészkeikre. Az ablakpárkányok megtelnek virágokkal, és a belvárosban szinte kötelező az üzletek környezetét nyíló virágokkal díszíteni.
Fotó: Botos Zsuzsanna
Fotó: Botos Zsuzsanna
Fotó: Percze Lili
Kell ennél több? És valóban minden nap rácsodálkozom erre a sok gyönyörűségre. És mégis valami mindig hiányzik. Falun nőttem fel, sok-nagy kerttel. Sose voltam egy nagy veteményező, meg a 6 gyerek csak jöttek sorban, de azért a magam módján kiélveztem a kert örömeit. A házunk az utolsó volt az utcában egy somogyi városkában. Utánunk már csak a búzatábla vagy éppen a kukoricatábla következett. A szőlősgazdák arra jártak fel a hegybe, gyakran nyomtak a gyerekeknek ezt-azt a kezébe. Így aztán mindig kaptunk valamit, cseresznye, eper, tök, uborka meg ami éppen soron volt. Volt egy csomó cicánk, és Jázmin lányomnak egy nyuszija, amit tényleg csak ő gondozott. Ahogy kicsit tavasszal kisütött a nap, a gyerekek már vágytak ki, hogy aztán csapatokba verődve hol eltűnjenek, majd előkerülve betömjenek gyorsan 1-2 palacsintát. Hiányoznak a szomszédasszonyok akikkel az utca végén kipletykáltuk az utcát vagy a saját gyerekeinket.
Négy éve élünk itt. Csak egy balkonunk van. Nincsenek kedves szomszédok, és gyerekek sem az utcában. Nem tarthatunk háziállatot sem, bár van egy tündéri aranyos patkányunk. És friss kapros tökfőzeléket is csak akkor eszünk ha a nővérem csinál nekem abban a pár napban amit nyáron náluk tudunk tölteni.
De azért tavasz van. Minden évben újból és újból várjuk és eltervezzük, hogy mi mindent fogunk megvalósítani. Új célokat tűzünk ki új álmokkal. Így hát kellemes tavaszi ébredést kívánok mindenkinek!!!!
Fotó: Botos Zsuzsanna