A külföldön való élésnek egyik fantasztikus velejárója Magyarország és az éppen adott ország közötti ingázás. Mivel mi Belgiumban élünk az innen induló fapados járatokkal kapcsolatban szereztünk egész életre való élményeket, melyeknek többnyire az egyetlen pozitív oldala, ha végre élve odaérünk az adott helyre. Azért azt hozzá kell tennem, hogy maga a repülési idő mindössze 1 óra 50 perc a Charleroi nevezetű kis repülőtérről, ami kb. egy órányira van Brüsszeltől. A kiindulási ponttól a kívánt helyre való eljutás néha több mint 24 órába telik. Ez a mi esetünkben Brugge és a Balaton valamelyik települése.
A családom egyik része itt él, a másik otthon, ezért az életem hátralévő részében utazgathatok Belgium és Magyarország között. Sokszor elgondolkodom meddig lehet ezt bírni. Mi lesz ha már nem megy 2-3 órát 40 fokban állva várakozni, és ha már hülye leszek ahhoz , hogy a weboldalak és a foglalások kusza szövevényében eligazodjak, pláne ha majd már a betűket még szemüveggel se látom az adott kütyün.
3 gyereket egyedül nevelni a világon sehol sem egyszerű. De a honvágy az honvágy, ezért minden évben arra megy el a spórolt pénzem, hogy haza utazzunk. Nézegetjük a repjegy árakat. Sokszor már megveszem a jegyeket a nyári hazaútra januárban, hogy minél olcsóbb legyen. Szitkozódom ha ahányszor belépek a weboldalra mindig drágább a jegy, vagy ötödszörre kell a foglalást újra csinálni, mert valami soha nem stimmel. Vagy megváltoztatják a kofferméreteket, amikor éppen az előző évben vettem mindenkinek megfelelő méretűt.
Történt egyszer még az ittlétünk elején, akkoriban még elég gyakorlatlan voltam, hogy elfelejtettünk leszállni a vonatról útban a reptér felé. A hangosbemondó be volt dögölve, fogalmam sem volt hol vagyunk. Aztán előkerült a kalauz, valahogy megértettem, hogy már rég át kellet volna szállnunk egy másik vonatra. Azt mondta a következő megállónál szálljunk le, ott várjunk egy másikat, menjünk vissza stb...stb. Kb 3 óra múlva el is jutottunk volna reptérre. Akkor született meg az unokám, egyszerűen nem lehetett, hogy ne érjük el a repülőt. Leszálltunk a következő állomáson, aztán kiszúrtam a legroggyantabbnak tűnő taxit egy arab kinézetű fazonnal. Gondoltam az olcsóbb lesz. Kisebb huzavona után azt mondta elvisz 300 euróért a reptérre. Kb ennyi készpénz volt nálam amit otthonra szántam. A taxinak bedöglött a légkondija vagy mi, 50 fok volt a kocsiban, és 10 perccel a repülő indulása előtt kitett minket a reptéren. Én nem is tudom mit gondoltam. Életemben nem voltam ilyen ideges. Lehet csodára vártam. 5 éve még nem volt net a mobiljainkon, mert akkor megnézhettük volna , hogy törölték a járatot. Sms-t azt ugyan kaptam a Ryenertől, de később, csak órák múlva. 3 órával későbbre tették a járatot. Végül is láthattam az unokámat, és ez volt a lényeg. Azóta busszal megyünk a reptérre, ami sokkal egyszerűbb, kényelmesebb. Bedugultunk viszont már többször is a brüsszel körüli dugóba, egyszer baleset miatt fél órával a repülő indulása után értünk oda. És akkor is eltolták a járatindulást, szóval szerencsénk volt. Lehet, hogy az utazók védőszentje kedvel minket?
Gyerekkel utazni bármilyen korú is, katasztrófa. Pisilni kell, szomjas éhes vagyok, ki ül az ablaknál, veszekedés ki hány szendvicset evett és így tovább. Tavaj 5-en 5 különbőző helyre kaptuk a jegyet.Na persze mert sóher vagyok helyjegyet venni. Attól függetlenül kötelesek lettek volna legalább a 10 éves lányomat egy vele együtt utazó felnőtt mellé ültetni.
A fapados repülők nagyon kényelmetlenek. Egy nagyobb termetű embernek kínszenvedés lehet. Nos én nem vagyok az, de szorultam már be középre két 120 kilós közé. Hát marha jó volt. Levegőt is alig bírtam venni.
A poggyász, óóóóó istenem. Mindig számolom meg van-e mind. kb 3 éve az én okos legkisebb leányom a reptéri wc-ben felejtette a kis hátizsákját. Sajnos csak fent a repülőn vettem észre .Benne volt kaja , innivaló, könyv, kedvenc plüss. Tragédia. Szinte láttam a lelki szemeim előtt ahogy a kommandósok körbeállják és valami szerkentyűvel távolról vizsgálják nincs-e benne bomba. Akkor volt a brüsszeli robbantás. a reptereket ellepték a fekete ruhás katonák. és nagy volt az ellenőrzés. A hátizsákot megtalálták, és a visszafelé úton visszaszolgáltatták. Még a rohadt-penészes szendvics is benne volt. Köszönet a belgáknak érte.
És amikor végre leszállunk Budapesten, többnyire augusztusban, beszívjuk a száraz, forró kissé szmogos levegőt, már tudjuk, hogy otthon vagyunk. Elönt minket a boldogság. Legalábbis egy darabig. Engem. Elkezdődik a kálvária. Huzavona a bőröndökkel, veszekedés ki hova és mivel megy. Mindenkinél természetesen elhagyunk valamit, mivel 2-3 naponta másnál alszunk. Hol jut ágy, hol nem. Nos nálam ez is kezd … a nem tudom meddig bírom…...kategóriába tartozni. Ma még fel tudok kelni egy reggelre félig leeresztett matracról. Na de meddig? :D És a sztorik végeláthatatlanok.
Aztán hogy összegezzem, üres pénztárcával, hulla fáradtan, meg a már megint nem tudtam semmit sem intézni, jövőre másképp csinálom gondolattal a fejembe visszautazunk. És ez így megy már 6 éve, és így is fog menni mindaddig míg az a bizonyos védőszent vigyáz ránk.
/ az illusztrációt és a fotókat én készítettem /
